Az utóbbi pár hétben kiépítettem magamnak egy szokást: két gyakorlat között igyekszem logikusan, átláthatóan visszapakolni a nem használt súlytárcsákat a teremben. Azon túl, hogy engem ez szórakoztat és kielégíti az OCD-met, ez egyben egy kíváló emberkísérlet is a többi odajáró "muskétásra" nézve.
Az nyilván nem kérdés, hogy visszatesszük-e a gyakorlatok után az általunk használt tárcsákat a helyükre! Aki szerint ez nem egy alap dolog, az nyugodtan kanyarodjon le erről az oldalról, mert még ha olvasni tud is, megérteni dolgokat és más embereket nagy valószínűséggel már kevésbé.
Szóval azok számára, akik maradtak: azt a következtetést kellett levonnom, hogy bizonyos felnőtt embereknek olyan alapvető logikai feladatok okoznak nehézséget, mint a színre szín vagy a számra szám.
Hogy a francba lehetséges az, hogy emberünk viszi a kezében a zöld tárcsát, majd gondol egyet és betolja az amúgy végig sárga tárcsákat tartó rúd utolsó helyére?! Tudom, nagy problémák ezek, de legyen már egy alap tartásunk meg igényünk vagy mi! Én próbálom megérteni: biztos az volt közel, vagy nem látja jól a színeket és még a számokat sem ismeri, olvasni meg alig tud valószínűleg. Soha nem késő fejlődni és tanulni új dolgokat!
Tudom, nem ezen múlik a világbéke, de a saját és a mások érdeke is azt kívánja meg, hogy legalább bizonyos helyeken és bizonyos dolgokban igazodjunk egy szabályrendszerhez, ami nem is olyan bonyolult és ráadásul egymást is segítjük vele. Nem tartom magamat zseninek, de én már óvodában próbálkoztam az UNO-val, ami segíti a fent vázolt probléma megoldását. Nyugodtan, nem ciki! Színre szín, számra szám srácok! 😉